Jánosy ​​István költő, műfordító 1919-ben született Besztercebányán. Tanulmányait a Pázmány Péter Tudományegyetem görög-latin, valamint pszichológia szakán végezte, majd az Erzsébet Tudományegyetemen evangélikus teológiát hallgatott.
Főbb művei: versek: Prometheus (1948), Kukoricaistennő (1970), A kővendég (1977), Az álmok kútja végtelen (1981), Útjelző fények (1983), A nagy kaszás (1985); széppróza: távolodó arcok; tanulmányok: Élmények, emlékezések; műfordítások: A valóságos oroszlán (versek, 1971); Bosszú és emberség (drámák: Oreszteia, Oidipusz, Csusingura, 1975); Nexo: Szürke fény; Lukianosz: Istenek, hetérák, halottak; Ikaromenipposz; Keller: zöld Henrik; Seldwylai emberek; Milton: Elveszett paradicsom; Rámájana; Mahábhárata-részletek; Platón: Állam; Ógörög kardalok; Berryman: Henry sorsa; valamint Aiszkhülosz, Szophoklész, Euripidész nyolc tragédiája.
Jelen kötete jól tükrözi a szerző széles körű munkásságát. A Testvérarcok című fejezetben a XX. századi magyar irodalom jeleseiről rajzol remek portrékat, a Görögség, magyarság című rész két tanulmányában a filhellénizmus magyarországi reprezentánsait mutatja be, Lélek és isten címen újabb pszichológiai, teológiai és filozófiai esszéit gyűjtötte egybe, az Álomnapló pedig egyedülálló kísérlet irodalmunkban a jungiánus alapokon nyugvó tudományos álomfejtés és a költői megjelenítés ötvözésére. Ismertető/ízelítő: "Belelapozás".