Egy fontos és szerethető könyvnek több mindent elnézek írja egyik kritikájában Bíró Gergely, aki így viszonyul beszélgetőtársaihoz is. Alkotói pályája mellett a szerző kezdettől fogva foglalkozik életműinterjúk, esszék és kritikák írásával. A kötet első felét írókkal folytatott műhelybeszélgetések alkotják. Különlegességüket az a légkör adja, amelyben a másik meg tud nyílni anélkül, hogy úgy érezné: az ajtópántjait feszegeti valaki. A jó beszélgetések olyanok, mint az erdei túrák. Nem szalonöltözet kell hozzájuk, hanem kényelmes cipő, és olyan túratárs, aki tudja, mikor kell lassítani, vagy hol kell megállni, mert közel a szakadék. A másik pedig azt érezheti, hogy lerakhatja az út mentén kisebb-nagyobb keresztjeit, és ha megoldásra nem is, de értő meghallgatásra számíthat. Nem véletlen, hogy a kötet szerzője 2013 óta gyakorló irodalomterapeuta. Azért is különös olvasni ezeket az írásokat, mert némelyik beszélgetőtárs már nincs közöttünk.
A kötet második fele gondosan csiszolt esszéket, kritikákat tartalmaz, amelyek úgy vezetnek a művek erdejében, mint a fák törzsére festett jelzések. Ugyanakkor a szerzőjük nem rejti el magát, hanem a saját belső tájaiból is sokat megmutat, elsősorban az azonosulás vagy az elhatárolódás gesztusán keresztül. Bíró Gergelyt az érdekli, hogyan juthatunk el legbelsőbb forrásunkhoz, hogyan találhatjuk meg énünk mélyén azt a magot, amelyből a lélek ősfája kifejlődhet. Szépírói vénája átüt az írásain, e válogatott anyag pedig a szerző értékrendjét és prózaírói beállítottságát is híven tükrözi.