Báthori Csaba új esszékötete az elmúlt évek terméséből kínál ízelítőt. Érdeklődési köre változatlan: kedveli a mélyebb lélegzetű, egzisztenciális szemléletre épülő, létkérdésekre figyelő életműveket. Akár
Széchenyi István elementáris irodalmi értékű hagyatékáról, akár Hamvas Béla és Rainer Maria Rilke gondolati rokonságáról, akár Nemes Nagy Ágnes éleművéről beszél, lépten-nyomon hangsúlyozza a szerzők egymást erősítő, közös mondandóit, alkati párhuzamait. Ha egyes verseket elemez, igyekszik kibontani a művek rejtett, de a szövegen mégis át-átderengő, közölhető hátterét. A könyv - személyes hangú köszöntők után - két nagy Shakespeare-esszével, és egy kis vallomással zárul (Az ihletről). Talán elmondhatjuk: ezek az írások nem csak megvilágítanak, hanem fel is világosítanak, sőt egész világot adnak egy érett ízlés ígéretével. Örömet szereznek az olvasónak azzal, hogy remekművek boldogságát szemlélhetik.