József Attila életét és halálát legendák övezik. Már világrajöttét fölfokozott várakozás előzte meg egy csodás jövendölés miatt. Apja álmában megjelent egy ősz öregember, és tudatta vele: fia születik, aki ha felnő, híres ember lesz, ezért nevezzék Attilának.
A nagy hun király nevére keresztelt fiúcska számára titkos erőforrást jelenthetett a kiválasztottság sejtelmével telített családi mítosz. Később maga szőtte-alakította tovább az élettörténetére vonatkozó legendákat, annál is inkább, mert előbb gyermeki mindenhatóság-érzettől irányítva, majd a jövő tudatos megtervezésével maga kívánta formálni és fölcserélni sorsát.
Hogyan élhette meg a költő harminckét földi esztendejének történéseit a mindennapok körforgásában? - ezt igyekszünk élményszerűen rekonstruálni levelei, önvallomásai és a kortársak hitelesnek tűnő emlékei alapján. Arra az egykori fiatalemberre vagyunk kíváncsiak, aki hatvan-hetven évvel ezelőtt ugyanazokon a pesti utcákon lótott-futott-sétált-kóborolt nap mint nap, mint mi. Arra a visszafordultában lencsevégre kapott, kalapos, kabátos járókelőre, akinek árnyéka éppoly tisztán kivehető a délutáni napsütésben az Operaház előtt, az Andrássy úti forgatagban készült fényképen, mint kedves, biztató tekintete.