Guttmann Jolán 1920-ban született Hernádvécsén, egy Miskolc melletti kis faluban, ahonnan huszonnégy éves korában deportálták, és ahova csodával határos módon visszatért Auschwitzból.
Elbeszéléséből megismerkedhetünk Hernádvécse háborús hétköznapjaival, majd nyomon követhetjük Jolika útját a tehervagonban egészen a haláltáborig. Mengele döntése nyomán családjának egy része azonnal elpusztul, ám Jolika és két testvére túlélik a tífuszt, az éhezést, az embertelen munkát, és a rettenetes körülmények ellenére megélik a tábor felszabadulását.
A háború végeztével hazatérhetnek szülőfalujukba, ahol kifosztott porta és részvétlenség fogadja őket. Megpróbálják elfelejteni a történteket, ám az elszenvedett szörnyűségek tovább kísértik őket, sőt még a következő nemzedék sorsára is hatással vannak.
Jolika úgy védekezett a sorscsapások ellen, hogy kibeszélte magából az eseményeket: folyamatosan megosztotta fiával és férjével az emlékeit. Így tudott szembenézni a történtekkel, így tudta túltenni magát a traumán, és így tudott jó kedélyű, ép ember maradni. Ma, közel százesztendősen sem érez haragot senkivel szemben.

Szántó István, az ismert újságíró, az Észak-Magyarország főszerkesztő-helyettese ebben a könyvében édesanyja emlékeit dolgozza fel, újabb elemekkel bővítve így a holokauszt magántörténelmét.