Három kötet, száz történet egyben. Sorszámozott, dedikált, limitált kiadás. Először azt hittem, azért működik, mert intim és csiklandós. Mert Nyáry úgy ír a nagyokról, mintha gyóntatta volna őket. Mintha övé lett volna a szemközti ablak. Aztán, amikor Móricz Zsigmondról vallott a Facebookon, rájöttem, ennél többről van szó. Nyáry úgy szereti az íróit, ahogy a szülőket illik: feltétlenül, kétségbeesve és szerelmesen. Grecsó Krisztián (2012) Nem is könyv ez, hanem nagyító, ami a jól ismert művekhez jár. Közelről megvizsgálva már látszik, hogy a lapokat formára nem vágta senki, áznak könnyben, borban, vérben, sosem fe­hérek. Közelről látszik, hogy nincs rajtuk se több, se kevesebb, mint rém egyszerű, bonyolult élet. A tiéd, az enyém, a miénk, újra és újra. Bombera Krisztina (2013) Krisztián mesél. Sztorizik. Öveges professzor jut eszembe róla. Egy ország tanulta tőle a fizikát. Számomra szinte minden története potenciális forgatókönyv-szinopszis. Sznobéria elleni gyógyszer. Aki elolvassa ezeket a lázas, intim, bolond történeteket, észre sem veszi, és besétál az irodalomba. Leérettségizhet sikerrel. Más lesz a viszonya a művekhez. Tisztábban rajzolódnak ki asszociációk, és színesebbek a felfestett képek. Rudolf Péter (2022)