Az elmúlt évtizedekben nyilvánvalóvá vált, hogy nem csupán a történelem társadalmi felépítésében derekasan részt vállaló nagy emberek memoárjait vagy naplóit érdemes sajtó alá rendezni, hanem akár irodalmi, akár történelmi szerepvállalásuk folytán kevésbé jelentős emlékírók munkáit is, akikből hiányzik ugyan a történeti látásmód, elbeszéléseik mégis híven tükrözik koruk társadalmi és kulturális életét. Egy ilyen, sok szempontból marginálisnak tekinthető 18. századi önéletírás Székely Lászlóé (1716-1772) is, melynek kiadására vállalkoztunk. A szerző csalódásokkal és tragédiákkal övezett élettörténete az erdélyi családok hétköznapjaival ismerteti meg az olvasót. Ezekben a történetekben édesekről, mostohákról, az árvaság érzelmi, de főleg anyagi veszteségeiről, a testvéri szeretetről vagy ennek hiányáról, esetenként pedig a vérségi kötődéseket felülíró, érzelmi alapon szerveződő barátságokról is olvashat az érdeklődő. A végső kép korántsem letisztult, hanem mozaikos, akárcsak azok a családszerkezetek, amelyekben a szerző nagyszülei és szülei éltek.