Szöllősi Gyula egyik kedvenc tanárom volt a szabadkai gimnáziumban, s ezzel az osztályban nem voltam egyedül. Bogaramnak szólított bennünket, s a háta mögött, egymás között mi is így neveztük. Biológia mellett emberséget is tanultunk tőle, s van-e ennél fontosabb egy alakulóban levő fiatal ember életében?

Később gyakran találkozhattunk a nevével az újságokban: a hetvenes évek elején egyike volt azoknak, akik minden tőlük telhetőt megtettek pusztulásnak indult egykori tündértavunk, a Palics megmentése érdekében. Fontos könyveket is írt a Palicsi- meg a Ludasi-tóról, számtalan szak- és tudományos cikket jelentetett meg lapjainkban és folyóiratainkban. Aztán jött a miloševići őrület, jött a háború, s az 1926-ban Bajmokon született, Szabadkán és Palicson otthonra lelő tudós tanár már őszülő fejjel vándorbotot vett a kezébe, s családjával együtt előbb Egerbe, aztán Szegedre költözött.

Hosszú évekig semmi hírt nem hallottam felőle, mígnem a közelmúltban felkeresett a szerkesztőségben, s két vaskos kéziratköteget tett le az asztalomra. Ha lesz időm, olvassak beléjük, kíváncsi a véleményemre. Emlékeim nyomában... címmel az életét írta meg bennük, nem akármilyen tanári, tudósi, emberi pályája történetét.” Dudás Károly