Nem ​csupán tartalmát tekintve tart érdekes kötetet kezében a kedves Olvasó. Az ugyanis semmiképpen nem természetes, hogy a TitokTan Trilógia harmadik, ám mégsem záró kötete ez.

A titkosítás fejlődése, és főleg titkos és hétköznapi alkalmazásának robbanásszerű elterjedése – napjainkhoz közeledve – egyre nagyobb mennyiségű RejTény anyagot kínál. Míg az előző, Klasszikus RejTények kötetében 2000 évet sikerült feldolgozni, a jelen kötet ugyanakkora terjedelemben már csak három évszázadra vállalkozhatott. Így marad majd önálló kötetbe rendezve a titkosítás szempontjából is igen mozgalmas 20. század.

A tudomány és a technika fejlődésének (meggyőződésem, hogy méltán ide sorolhatjuk a kriptográfiát és a kriptológiát is) megvannak a maguk törvényei. Ezek közül talán a legfájóbb és legigazságtalanabb, hogy minden korhoz hozzátartoznak a „látnok gondolkodók”, akikből meg nem értett előfutárok lesznek. Majd egyszercsak eljön a megértő és befogadó utókor, amelyben a kortársak csupán azért lehetnek oly megértők, mert az előfutárok már belopták a tudományos köztudatba azt az eszmét, amelyet az „új felfedezők” képesek az új kor számára olyan nyilvánvaló formába önteni, ami már azokat is meggyőzi, akik addig hitetlenek voltak.

Ez a kötet, a TitokTan Trilógia eddigi köteteinek hagyományait folytatva, szeretne az utókor tiszteletével adózni a kriptográfia, a kriptológia, valamint a rokon területek (hírközlés, informatika, számítástechnika, mesterséges intelligencia) 17.–19. századi „előfutárainak” és „új felfedezőinek” egyaránt.