Nyugtalan, vad harcokkal teli időkben, a XIV. század második felében élt a flandriai Jean Froissart; akkor zajlott az angolok és franciák véres küzdelme, a százéves háború. Azért fogott tollat, hogy megörökítse korának eseményeit, elsősorban háborúit, hogy örök emléket állítson a nyugat-európai lovagság harciasságának, bátorságának. Fáradhatatlanul gyűjtötte az információkat, sokat utazott Angliától a Pireneusi-félszigetig és Itáliáig. Mindent leírt, amit oklevelekből, királyi udvaroncok suttogásaiból, rablóvezérek elbeszéléseiből, papok, öreg hadvezérek visszaemlékezéseiből megtudott. Írói tehetsége a kor legjobbjaiéval, Petrarcáéval, Chauceréval vetekszik. Élénken, színesen írja le mindazt, amit megörökítésre méltónak tart: nemcsak a nagy csatákat, a crécyi, poitiers-i, nikápolyi ütközetet, nemcsak a várostromokat, lovagi tornákat, hanem a calais-i polgárok önfeláldozását, a gentriek szívós küzdelmét grófjuk ellen, a francia Jacquerie-t, az angliai parasztok felkelését, a francia király házasságát, III. Edward szerelmét, a nagy egyházszakadás különböző fordulatait- s mindezt úgy, hogy szinte az események szemtanúinak, sőt részeseinek érezzük magunkat