Történelmi regény, képzeletbeli napló, memoár - mindhárom egyszerre az Intim reneszánsz, Isabella d'Estének, Mantoav márkiasszonyának egyes szám első személyben előadott története. Egy büszke, okos, erős akaratú, érzékeny nő vall itt önmagáról, aki élete végére megértette, hogy assszonyi mivolta összebékíthető korának viszonyaival. A Gonzagák Mantovája, a pápai Róma, a ferrarai, a milánói és az urbinói hercegségek hétköznapjai tárulnak föl előttünk Itália történelmének egyik legellentmondásosabb korszakában, II. Gyula, majd X. Leó pompázatos reneszánszának idején, amikor az apró itáliai államok a francia királyok és a német-római császárok egymással vívott csatározásainak színterei voltak. A gondosan dokumentált, hiteles történelmi háttérbe szövődik a fiktív szál, az "ánglius" Robert de la Pole tizenkét levele. A titokzatos hódoló, aki már csak papi mivolta miatt is kénytelen gátat szabni rajongásának, lelkes tudósításaival, szorongó imádatával harminc éven át követi gondolatban Úrnője sorsát.

Nemcsak Napóleon vélekedett úgy, hogy nőknek semmi keresnivalója a csatatéren, már a régi görögök, illetve rómaiak se látták szívesen arraefelé az amazonok féktelen, kiszámíthatatlan, sötét erőket megtestesítő hadát. De a harcos asszonyokat se akkor, se később nem intézhette el senki egy kézlegyintéssel. A világtörténelem, a világkultúra igenis ismer nagy nőegyéniségeket, akik kitörölhetetlenül beírták nevüket a krónikákba mint népük hős uralkodói.
Ilyen amazonkirálynők panteonjában kalauzol bennünket Antonai Fraser, Boadicea, a Kr. u. 1. évszázadban élt brit királynő szekerére kapva. Ki volt ő, akit minden angol elemista ismer, holott csak az biztos felőle, hogy semmi sem biztos?
Férfiak és nők egyaránt alakították a mítoszt többféle hadszínterén - például levéltárakban -, és ma is eleven, mikor a Boadicea által fölperzselt, rómaiak lakta Londinium vörös rétege fölött négy méterrel kavarog a City forgalma. Bár azért változnak az idők, mert Boadicea szellemi örököse nem II. Erzsébet, hanem Margaret Thatcher.
A rettenthetetlen régésznő, Jeannie Davis-Kimball, a vad eurázsiai sztyeppék egzotikus ásatásaitól a Mongólia mélyén rejlő titokzatos sírokon keresztül az észak-írországi rúnákkal borított temetkezési dombokig utazik, a történelem leghatalmasabb asszonyairól keresve az igazságot... Miután felnevelt hat gyermeket, nővérként dolgozott Idahóban és állattenyésztőként Dél-Amerikában, Jeannie Davis-Kimballt a múlt világainak felfedezése kezdte vonzani. Elbűvölték azok az ókori tárgyak, melyek az eurázsiai temetkezési domboktól, Nyugat-Kína sivatagaiból és a Fekete-tenger szigeteiről származnak, ahová a legenda az amazon törzseket helyezi. Mivel kíváncsian és elszántan saját maga akarta látni mindezeket, a szerző útnak indult Kazahsztánba, egy távoli régióba, több száz kilóméterre Moszkvától délkeletre és félúton Mongólia felé. Ezeken a magas, üres, szélfútta síkságokon kezdte meg Davis-Kimball saját életútját, csodálatos felfedezések odisszeáját, melyek összezúztak nem egy történeti feltételezést, például az alábbi témákban: ˇ Az amazonok eredete és a lovagló, harcoló, nagyszerű nők öröksége nem mítosz, hanem igazság. ˇ A titokzatos kínai mumifikálódott papnők, akik magasak voltak, gesztenyebarna hajúak, és kétségtelenül kelta eredetűek. ˇ A híres szaka "Arany Ember" valódi kiléte, akit olyan árulkodó jelekkel temettek el, melyet a férfi régészek sokáig figyelmen kívül hagytak. ˇ Az ír harcos királynők eredete, akiknek a sírjai mai napig állnak Eire buja zöld legelőin. A HARCOS NŐK-ben Davis-Kimball izgalmas, új képet alkot azoknak a nőknek a csoportjáról, akik bővelkedtek aranyban és tudásban. Ezek a meg nem énekelt hősnők most méltó helyükre kerülnek az emberi történelem hatalmas panorámájában - mint gondozók, jövendőmondók, harcosok és vezetők, akik visszaverték a támadókat és segédkeztek új világok meghódításában.