Egy nagy téma: a nyugati kultúra elmúlt ötszáz évének története "hajnaltól", azaz a Reneszánsztól "alkonyig", vagyis napjainkig, amikor ez a páratlan kultúra, úgy tetszik, véget ér. Egy nagy elme: Jacques Barzun(1907), francia születésű amerikai történész, a Columbia Egyetem professzora és egy évtizeden át dékánja, az Amerikai Művészeti és Irodalmi Akadémia aranymedáljával kitüntetett kritikus, aki mintegy harminc könyvében páratlan tudással és tehetséggel térképezte fel az őt érdeklő szellemi és művészeti áramlatokat, s élete alkonyán - egy híján százesztendős már - megalkotta magnum opusát, amely a szakma és a nagyközönség részéről egyaránt lelkes fogadtatásra talált, s amelyről azt mondják, csakis ő lehetett képes megírni, avagy fordítva: arra született, hogy ezt a művet megírja. Egy nagy könyv: summázat egy nagy korszak végén. "Remélem - írja Barzun -, hogy az elmúlt ötszáz év művészetének, tudományának, vallásának, bölcseletének és társadalmi gondolkodásának vázlatos és átfogó elemzésével sikerül bemutatnom, hogy a nyugati ember olyan eszmei és intézményi konstrukciót kínált a világnak, amilyen soha máskor vagy máshol nem jött létre. Ez a kultúra egy elképesztő sokféleség egységes együttese. A Nyugat a Föld ezer más tájáról összegereblyézett elemekből, eredetiségből és különbözőségekből megalkotott egy par excellence keverék civilizációt. A sokféleség és a számtalan konfliktus színes szőttese ugyanakkor igen karakterisztikus célok szolgálatában állt - ennyiben feltétlenül egységesnek nevezhető -, s e tervek és célkitűzések, eljutva lehetőségeik végső határaiig, most szembesülnek azzal, hogy a nagy játszma a végéhez közeledik. Ezt a véget jelzik a jelenleg egymásnak feszülő érvek és ellenérvek a nacionalizmus, az individualizmus, a művészet, a szigorú erkölcsök és a vallásos hit ügyében." Ahhoz, hogy az előtte fekvő óriási területet bejárhassa, Barzun leleményes szerkezeti megoldásokhoz folyamodik: egy-egy adott korszakot átgondolva megkeresi benne a legvilágosabb mintázatot, s az eszerint sorba állított fejezeteket nála a négy, egymástól nagyjából száz-száz évnyire végbement forradalom - a vallási, a monarchikus, a liberális és a szociális - foglalja keretbe. Emellett kiválaszt néhány, a modern nyugati kultúrában vissza-visszatérő vezérmotívumot - ilyenek többek között a primitivizmus, az individualizmus, az emancipáció, az öntudat vagy "én-tudatosság", a specializáció, az absztrakció -, valamint beilleszt a szövegbe hat "Keresztmetszetet" - Londoni látkép 1715 körül, Weimari látkép 1790 körül stb. -, amelyek nem azt írják le, milyen volt egyik vagy másik város az adott időszakban, hanem hogy milyennek látszott onnan a világ. S mivel a történelem elsősorban konkrét és sajátos, nem pedig általános és elvont, természetesen találkozik az Olvasó sok-sok történelemformáló alak portréjával is, nem csupán a legismertebbekével, mint például Luther, Leonardo, Rabelais, Rubens, Girodano Bruno, Oliver Cromwell, Shakespeare, Bach vagy Mozart, hanem az ő sokszor névtelen vagy a feledés homályába merült elődeikével is. Vallás, filozófia, irodalom, zene, képzőművészet, politika, a tudományos racionalizmus és a modern technológia kialakulása - Barzun mindezeken a területeken otthonosan mozog, s elbeszélésének szőttesét még elkülönített, lapszéli idézetekkel is gazdagítja, összességében olyan szellemi kalandot nyújtva az Olvasónak, amilyenre az ilyen avatott vezető nélkül aligha vállalkozhatott volna.