Be kell vallanom, hogy a legtöbb írásom nem csak belső indításból született, hanem mások ösztönzésére, felkérésére. De nem tartalmuk tekintetében. Abba soha senkinek nem volt beleszólása, s ha valaki mégis megengedte magának, azonnali kenyértörés lett a vége, amint az e kötet lapjaiból is kitűnik.
Ugyanakkor hozzátehetem, hogy a '90-es években közírásaimnak nagy részét románul publikáltam abból a racionális elgondolásból, hogy sajátos kérdéseink feltárásával főképp a többségi társadalmat kell megcéloznunk, hiszen rajtuk is, meggyőzésükön múlik sorskérdéseink megértése és esetleges elfogadása. Sokáig abban az illúzióban ringattam magam, hogy kisebbségi létünk természetszerűen előnyben részesíti közösségünket a valódi demokrácia megértésében és alkalmazásában, és felment az idegengyűlölet és a fundamentalizmus bűne alól. Sokáig úgy is tűnt. Aztán rá kellett jönnöm, hogy mi sem vagyunk mentesek a nemzeti önzéstől, önhittségtől, kizárólagosságtól, sőt idegengyűlölettől sem. Magyar nyelvű, magyar honfitársaimnak szóló írásaim akkor kezdtek elszaporodni.