1986 parázs hangulatú év a magyar irodalomtörténetben, mind kulturális, mind politikai értelemben. A gyengülő kádári hatalom ekkoriban már egyre kétségbeesettebben próbálta visszaszorítani az írók és általában az értelmiség autonómiaharcait, sokszor nem eredménytelenül, elég például a Hitel című folyóirat elindításának 1988-ig történő megakadályozására, Csoóri Sándor és Csurka István szilenciumára gondolnunk – vagy Nagy Gáspár 1956-ot megidéző verseire (Öröknyár: elmúltam 9 éves, A Fiú naplójából…), melyek publikálása meghurcoltatást vont maga után mind a költő, mind pedig a verseket közlő folyóiratokra nézvést (Új Forrás, 1984/5., Tiszatáj, 1986/6.). 1986 tehát nem váratlanul és hirtelen vált pattanásig feszültté, legelső előzményeként talán az 1979-es, Lakiteleken megrendezett, Fiatal írók találkozóját említhetjük, amelyen Illyés Gyula is felszólalt és bátorságra buzdított. Az 1981-es decemberi írószövetségi közgyűlésen első alkalommal választottak az írók nem a párt által delegált elnököt maguknak Hubay Miklós személyében. Az 1985-ben megrendezett monori találkozó közös asztalhoz ültette a népi és a demokratikus ellenzék hangadóit. Miközben mindvégig működött az állampárt besúgóhálózata, csattogtak az írógépek, készültek a jelentések és titkos felvételek a különféle értelmiségi összejövetelekről. Ahogyan az 1986 augusztusában megrendezett Tokaji Írótáborról is, amely 1972-es indulásától kezdődően talán erre az időszakra nőtte ki magát igazán. Azelőtt is mindig a szélesebb társadalmat is érintő témákat tűzött napirendre, de, amint e hiánypótló kötet sajtó alá rendezői írják kiváló bevezető tanulmányukban: „1986-ban érte el politikai potenciáljának maximumát, ekkor vált korszerűen cselekvő, az aktuális és időszerű folyamatokba szervesen bekapcsolódó, a rendszerváltozást előkészítő – egyúttal az 1990 utáni időszak (máig húzódó) társadalmi-politikai anomáliáit fölfedő-előrejelző – fórummá.” Ez az 1986-os tokaji tanácskozás jegyzőkönyvét is közreadó – kordokumentum értékű – antológia nem csupán a népi és urbánus értelmiség újra kiéleződő esztétikai és ideológiai ellentétéről nyújt képet, de azt is illusztrálja, hogy az írók ekkor már egyre nyíltabban és indulatosabban kezdték bírálni a rendszert, még ha a problémák orvoslására eltérő javaslataik is voltak. Igazuk lett azoknak, akik e feszültséggel teli tanácskozást követően azt vizionálták, hogy bizony jövőre nem engedik majd megszervezni. Tovább feszítette a húrt, hogy novemberben a Magyar Írószövetség tisztújító közgyűlésén olyan éles felszólalások hangzottak el, hogy a hatalom hajszál híján feloszlatta az összejövetelt. Ne felejtsük, hogy az 1956-os forradalom 30. évfordulójának évében járunk! 1987 augusztusában valóban elmaradt a Tokaji Írótábor, ám szeptemberben jött a lakiteleki találkozó, ahol a jelenlévők nyilatkozatot fogadtak el az első rendszerváltó párt, az MDF megalakításáról. Így értelemszerűen a megelőző év tokaji tanácskozásának anyaga sem láthatott napvilágot 1987-ben, ezt most tesszük le először az irodalom asztalára a Tokaji Írótábor indulásának 50. évfordulóján. Szolgáljon tanulságul minden, az irodalom és a történelem iránt érdeklődő olvasónak, forrásul pedig a jövő kutatóinak.