Előszó
Hovatovább közismertnek mondható tény: népköltészetünk három szinten modellezi a makro-, illetve mikrokozmikus nagyságrendű mindenség működését. A népmesék az egyetemesség szintjét célozzák meg, cselekményük keretéül pedig meghatározó módon az Állatövet választják. Hősük - a neve magyar nyelvterületen jobbára János - általában férfi. (Összehasonításul: a Grimm-meséké általában nő. Gondoljunk Hófehérkére, Csipkerózsikára, Hamupipőkére, Piroskára...!) A mi férfi-hősünk azonban, éppen a neve jóvoltából - János, azaz lyányos! - végső soron hímnős lénynek tekinthető, aki a mese beavatási útvonalán lépésről-lépésre bontja ki magából a férfi-összetevőt, hogy a visszasorvasztott női komponensét a végjátékban a legmagasabb szinten, királylányként jelentkező kihelyezett énjében találja meg ismét. Lényegében véve hímnős lénynek tekinthető a népdalok hőse is: aszerint, hogy fiú vagy lány dalol, hol hím-, hol nőneműnek adódik. A példa mindannyiunk számára ismerős lehet: „Házunk előtt, kedves édesanyám, van egy magos eperfa. Alá állok, kedves édesanyám, hogy ne ázzak alatta. Csipkés annak a levele, sej, de jó szagú... Egy leányért/legényért, kedves édesanyám, soshe leszek szomorú."