Az osztrák-magyar dualizmusban kialakult transzilvanizmust sem 1920 előtt, sem azután nem támogatta az Erdély fölötti politikai hatalom. Társtalan volt és maradt. Nagymagyar előtörténetére következő kismagyar szakaszában két regionalizációt feltételezett: egyrészt a magyar nemzettudatét, másrészt a román nemzetállamét. Lételeme, az erdélyi magyar autonómiagondolat a történeti Magyarország összeomlása után egyszerre két hűségnyilatkozatot követelt meg: az egyiket a megnagyobbodott román állam, a másikat a feldarabolt magyar nemzet irányában. Képviselői a magyar haza és az erdélyi szülőföld kényszerű kettősségében folytonos önvizsgálatra kényszerültek: fenntartsák-e vagy módosítsák önállósulási elképzelésüket? A magyar revizionizmus csak fokozta a transzilvanista önreflexió szükségszerűségét.

E tanulmánykötet az eszmeáramlat azon - 1920 előtti és utáni - válogatott jellemvonásaival foglalkozik, amelyek politikai tervezetekben és nem csak személyes életutakban ragadhatóak meg. Szerzője a témakörben eddig megjelent munkáiban hangsúlyosan szerepeltetette a hol szorosabban, hol lazábban kapcsolódó román és erdélyi német mellék- vagy külvilágot. Ezúttal a magyar közegre összpontosít, annak is elsősorban az erdélyi részére. Főszereplőit Trianon arra hajtotta, hogy 1920 őszétől Bukarest felé tájékozódjanak, de kismagyar valóságukban a nagymagyar eszmény korszerűsítésének lehetőségeit is fürkésszék. Az erdélyiség 1867 és 1945 közötti történetét elbeszélő könyv még befejezetlen. Máig megírt lapjairól azonban már kiolvasható, hogy az 1940. augusztus 30-i második bécsi döntés utáni részleges és időleges magyarországi visszacsatolás éveiben sem szabadult ki sikertelenségének magányából.