Eger, a javarészt katolikus felekezetű Heves megye és az egri érsekség központja, sok szállal kötődik a katolikus egyházhoz. A második világháború után az állam és az egyház viszonyát a kooperatív munkamegosztáson alapuló rendezés helyett - a demokrácia felőrlésével párhuzamosan - egyre inkább a "klerikális reakció" elleni kérlelhetetlen harc határozta meg. Az egyházak térdre kényszerítésének első felvonása az 1940-es évek második felében helyi szinten is éreztette hatását. A magyar vidéket megrázó egyházellenes fellépés fokozott szorítás alá helyezte az egri érseki aulát, a nép között szolgáló klerikusokat, a zárt közösségeket alkotó szerzeteseket, de a vallásos embereket is. A kiépülő diktatúra által kreált radikális programok és direktívák, a felekezeti autonómiát és vallásgyakorlást sértő állami beavatkozások, a papokra és a hívekre rátelepedett pártállami megbízottak mind az egyház és az általa képviselt értékrend elsorvasztásán dolgoztak. Eközben a békemozgalmi aktivista szerepet különböző megfontolásból vállalók mellett élt és dolgozott a hitélet zavartalan működéséért számos konfliktust és üldöztetést megélt papság is. Az 1956-os forradalom eltiprását követő egyházpolitika pár éven belül Heves megyében is visszavetette a hirtelen jött szabadság okozta hitéleti fellendülést. Az új típusú egyházpolitika a minimális mozgástérért cserébe keresni kezdte a szövetségi rendszerbe integrálható egyháziak kapcsolatát, akik mindennek előnyeit gyakran ki is használták a pártállam helyi képviselőivel kialakult ellentéteik során.