A szerző fogadott szülővárosa Magyarkanizsa, aminek művelődéstörténetével, paraszt-polgári- és népi építészetével évtizedek óta foglalkozik. Új könyve az ezredforduló előtti években megjelent munkájának úgy tartalmilag, mind képileg jelentősen bővített, átdolgozott, újabb változata.

Voltaképpen barangolás a város építészettörténetében, felvillantva azokat az értékeket, melyekre joggal büszkék lakói.

Az író tematikus egységekbe rendezte a mondanivalóját, bemutatja a főtér jeles épületeit, a város templomait, az egykori iskolaépületeket, a néhai Úri – Fő utca házait, a középületeket. Önálló fejezetet kapott a városi park a vigadóval és az Erzsébet ligettel, no meg a gyógyfürdővel. Ahogy a vasúti és a folyami közlekedésről is külön fejezetben szól.

A város paraszt-polgári rétege jelentős örökséget hagyott maga után, így érthető, hogy a még álló, díszes lakóházakról való ismereteket külön fejezetbe rendezte.

Ahogy a népi építészet is önálló egységet alkot.

Mivel a modernséget sokan még ma is a hagyomány tagadásának vélik, ezért Klamár Zoltán külön szól a város modern épületeiről, elsősorban azokról, melyek szervesen ráépülnek a hagyományra, kiegészítik azt. Vagyis szervesülnek a város hagyományos épületszövetében.

A szakrális kisemlékek számbavétele, állíttatásuk bemutatása a jelhagyás, jelállítás fontosságára irányítja rá az olvasó figyelmét.

A múlt örökségéhez hozzátartozik a város temetőinek bemutatása. Az egykor volt jeles személyek síremlékei feltárják a hajdan volt társadalmi sokszínűséget. A katolikus temetők, a szerb temető és a zsidó temető művelődéstörténeti jelentősége vitathatatlan.

A könyv zárófejezete a város szobrait, emléktábláit, azaz az identitás jeleit mutatja be.