Megsebzett irodalom úgy is lehetne mondani, hogy megsebzett írók, megsebzett emberek. Mert amikor Albert Gábor irodalomról beszél vagy ír, mindig ott látjuk magát az embert, a megsebzett alkotót, vagy a rátalálás örömétől elragadtatott, boldog, teremtő embert.
Dokumentumregény lenne a Megsebzett irodalom? Igen, az is. Olyan sebekkel borított lelkű emberek története, mint Ady vagy Babits, József Attila vagy éppen a látszólag csupa egészség Illyés Gyula (Sejtéseimből). Mindannyian, sebzett lélekkel is az egyetemes magyar kultúra, a magyar történelem, a magyar szellemi élet hősei.
A kötet műfaji megjelölése esszék és eszmék egyszerre pontos és félrevezető. Albert Gábor kezén ugyanis az esszé mindig több mint felfedezés és kaland. Minden írása személyiségvizsgálat is egyben, korrajz, novellisztikus jellemkép, esetleg életrajzi dokumentum vagy éppen sorsanalízis. Kortársakról (Mészöly Miklós, Ottlik Géza, Székely János, Csorba Győző), elődökről (Kodolányi, Szemere Bertalan) szóló írásait a személyesség varázsa, pontosság és érzékletesség jellemzi. A téma olykor a múltra utal, a lényeg azonban mindig a jelennek szól; Berzsenyi Dániel megidézésével áttételesen jelenkorunk perifériára szorított alkotóinak is igazságot szolgáltat e kitűnő esszégyűjtemény szerzője.