E mű első kiadásának megírása s megjelenése óta (1871-1872) az átöröklés kérdése egyre nagyobb fontosságúvá válik, s bár az ide vonatkozó újabbkori munkák nagyobbrészt a physiologia terén mozognak, az átöröklés két alakja: az organikus és a lelki, - oly szoros kapcsolatban állanak egymással, hogy alig van biologiai kutatás, mely ne érdekelné a psychologust is.
Az összes újabb elméletek közt a legfontosabb, legelterjedtebb Weismann elmélete a szerzett jellemvonásokról. "Át lehet-e az egyedek szerezte tulajdonságokat származtatni az utódokra, és az átöröklés állandósíthatja-e őket?" Így hangzik a kérdés, a mely inkább gyakorlati, mint elméleti érdekű. Egészen világos, hogy ha e kérdésre igennel felelünk, az átöröklés hatalma csaknem egyértékű lesz a teremtéssel; ha pedig nemmel felelünk, szerepe csak a megőrzésre szorítkozik, és se nem gazdagíthatja, se nem szegényítheti az utódokat.