Szerémi György, II. Lajos és Szapolyai János uralkodók udvari káplánja volt, tehát a 16. századi magyar királyság legválságosabb időszakában, és egyben a magyar kulturális emlékezet szempontjából is kulcsfontosságú esemény, a mohácsi csata idején élt és alkotott. Latin nyelvű kortörténete kéziratban maradt a 19. század derekáig, ekkortól kezdve azonban hatalmas sikerre tett szert. A népi stílusban megírt mű nem illeszkedett sem kora magas nívójú latin krónikáinak szemléletéhez, sem a kiegyezés utáni magyar világ történelmi önképéhez. Olyan fantáziadús pletykák, adomák s rémtörténetek kerületek ki tolla alól, mint hogyan kémlelte ki Nagy Szülejmán, török szultán az eucharisztikus körmenetben Budát ferences szerzetesnek öltözve, vagy hogy II. Lajos magyar király nem menekülés közben halt meg a megáradt Csele-patakban, hanem saját vezére, Szapolyai György mészárolta le őt a vereséget követően. Az esettanulmányokból összeállt kismonográfia a Mohácsról mint a nemzeti emlékezet helyéről szóló alternatívát mutatja fel a szerémségi író történetein keresztül. Az 1523. évi szávaszentdemeteri győztes magyar csata leírása kapcsán szó esik itt titokzatos gyilkosságok hátteréről, de Tomori Pál, ferences szerzetes és kalocsai érsek megítéléséről is, az Ezeregyéjszaka meséiről éppúgy, mint a szerémségi törökök és rácok jelképeiről. Szerémi György műve különleges csemege a korszak kutatói számára, anekdotái, rémtörténetei művelődéstörténetileg is izgalmas olvasmányok.