Kádár János végletesen elutasított kommunista politikusként lett a legfőbb politikai hatalom birtokosa Magyarországon 1956-ban. Néhány évvel később azonban már jól érzékelhető kül- és belföldi elfogadottsággal rendelkezett. Egyes halála után készült felmérések szerint pedig az egyik legnépszerűbb magyar történelmi személynek számított az évezredforduló idején.
Politikájának értékelése és a nevével fémjelzet korszak megítélése napjainkig élesen megosztja a magyar társadalmat. A társadalom megnyerését szolgáló politikai, gazdasági intézkedések a történeti elemzések révén mára jól ismertek. Kádár hatalomtechnikai törekvéseinek mélyebb rétegei, személyes dimenziói azonban részben még feltáratlanok. Pedig az 1956 utáni politikai, társadalmi, gazdasági folyamatok szempontjából nem tekinthető lényegtelennek, hogy kik voltak, akikkel a megújuló hatalomgyakorlási mód jegyében a pártállami vezetők párbeszédet kezdtek. Kiket tekintettek a nép képviselőinek, kiknek a közvetítésével próbáltak alkut kötni a magyar társadalommal? Milyen út vezetett addig, amíg az 1956-os forradalom leverése után öt évvel elhangozhatott, a kádárizmus jelszava, a bibliai mondást kifordító „aki nincs ellenünk, az velünk” mottó? A kötet szerzője mindezt a hatalom birtokosai, a magyar kommunisták, illetve Kádár János politikája felől értelmezi. Elemzéséhez a kül- és belpolitikai rövid, illetve hosszú távú folyamatok bemutatása mellett, eddig nem publikált, elsősorban titkosszolgálati dokumentumokat is felhasznál.