Ismertető: A Krúdy-filológia jelentős, új állomása a könyv. Az 1900-ig terjedő pályaszakasz eddigi – szórványos – Krúdy-filológiájának szintézise, nagyon sok vonatkozásban a Krúdy irodalomban kibontakozott hagyományos kép korrekciója, nem kis részben az írói indulás eddig teljesen ismeretlen, vagy nagyon homályos mozzanatainak – az író levelezésére, levéltári dokumentumokra, a család szóbeli közléseire, önéletrajzokra, eddig kellőképpen nem elemzett vallomásos szépirodalmi művekre, publicisztikára, a 90-es évek informatív jellegű sajtóanyagára (szerkesztőségi üzenetek, bejelentések, kommentálások, stb.) épített – elemzése. Biztonsággal tájékozódik a szerző a sokszor egymásnak is ellentmondó adatok, feltevések dzsungelében, nagy alapossággal – mindig több forrás gondos egybevetésével, a szubjektív források (szóbeli közlések, írott emlékezések) objektív dokumentumokkal való kontrolljával, az új adatoknak az emberi-írói fejlődés belső logikájával való szembesítésével – építi fel a nagyon korán kialakult szerepjátszással is árnyalt pályaszakaszt.- További ismertető: "Belelapozás".