"Furcsa. A Kálvária tér egy mellékutcájában a második emeleten, ahol csak reggel tízig szabad porolni, ahol jobbról egy bérkocsis a szomszéd, balról egy tűzifakereskedő, az ember azt mondja: roham. Szuronyroham. Hősies ellenállás. Vérünk hullott. Csatatér. A vici hadba vonult. Átszellemült, magasztos forgalom lett a csatatér. Minden, ami ehhez a rég elszürkült és elfeledett szóhot tartozott, most megelevenedett és glóriával ragyogott. Egy barátja azt mondta, hogy alsónadrágokat kellene varratnia katonaságnak. A katonaságnak kellene szállítani valamit. Nagyon jól lehetne keresni, ha valami ilyesmit vállalna az ember. Alsónadrágot vagy sapkát. Vagy zubbonyokat. Érdemes. Úgy nézett rá, mint egy szentségtörőre. Hogy lehet valaki a vér és vas hősi lendületében ilyen sötét. Ilyen közönséges. De a sorozáson nem fogják bevenni katonának, az biztos. Már háromszor volt sor alatt, és mindig kidobták. Lúdtalp, azt mondták. Már addig nem is érdemes különösebben utánanézni a dolgoknak. Ha majd túl lesz rajta, majd akkor. Nincs is türelme addig, amíg ezt el nem intézte. Sorozás előtti estén megint ott volt a kávéházban. Valaki nagy sietséggel újságolta, hogy a Baross kávéház előtt hatalmas népgyűlés van. Szónokok beszélnek, a háborút éltetik..."